Nyári táborok ELTE-polgárok gyermekeinek

Az idén háromféle kedvezményes nyári tábor lehetőséget kínál az Egyetem polgárai részére. A koordinálásában, kedvezményes részvételi lehetőség megteremtésében ezúttal is az ELTE Karrierközpont – Családbarát Iroda közreműködik.

Nyári táborok ELTE-polgárok gyermekeinek

Az ELTE TÓK által szervezett nyári táborok

Az ELTE Karrierközpont támogatásával, az ELTE Tanító-és Óvóképkő Kara idén is szervez nyári táborokat, melyekre kollégáink/hallgatóink 6–12 éves korú gyermekeit várjuk nagy szeretettel.

A részvételi díjból jelentős kedvezménnyel támogatjuk a jelentkezőket.

A táborok négy egymást követő héten, július 4. és 29. között valósulnak meg, különböző fantasztikus és mozgalmas programokkal, Budapesten és környékén szerveződnek. Idén a gyerekek kívánsága szerint „Ottalvós tábort” is szervezünk a Balatonnál!

Tábor I. Szuper csapat akadémia (július 4–8.) BETELT!
Tábor II. Földön, vízen, levegőben (július 11–15.) BETELT!
Tábor III. Nem nagy kaland (július 18–22.) BETELT!
Tábor IV. Ottalvós tábor (július 25–29.)

Fontos információk, részletes ismertetés a táborokról

A táborok vezetője: Szabó Leila pedagógus, valamint egy kisérő, aki tanító/óvodapedagógus szakos hallgató.

Jelentkezési határidő: 2022. június 7. (az összes táborra vonatkozóan)

REGISZTRÁCIÓ

Frissítés: Szuper csapat akadémia (július 4–8.), Földön, vízen, levegőben (július 11–15.), Nem nagy kaland (július 18–22.) táborok beteltek!


ELTE TTK Kis Tudós gyerektábor

Az ELTE Karrierközpont támogatásával az ELTE Természettudományi Kar kutatóinak közreműködésével megvalósuló Kis Tudós gyerektábor 2022-ben immár 7. alkalommal kerül megrendezésre.

A nyaranta megvalósuló tábor célja a kiemelkedően tehetséges, természettudományok iránt érdeklődő diákok felkarolása, támogatása, tudásuk és elköteleződésük növelése tudomány irányában, a STEM (Science + Technology + Engineering + Mathematics = Tudomány + Technológia + Mérnöki tudományok + Matematika) tantárgyak népszerűsítése, a természettudományok varázslatos és izgalmas világának megismertetése már gyerekkorban.

Az ország elsőszámú természettudományi kara elkötelezett a természettudományokban élen járó tudománynépszerűsítésben, ezért célul tűztük ki, hogy már gyermekkorban megalapozzuk a STEM, vagyis a reál tantárgyak iránti elköteleződést.

A gyermektáborban számos program, előadás, workshop során a diákok szélesíthetik látókörüket, a természettudományok interdiszciplináris területeiben elmélyülhetnek, illetve számos elismert magyar ember életútjával ismerkedhetnek meg. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a táborban látott tudományos kísérleteket a diákok haza is vihessék, illetve megszerzett tudásukról egyszerű nyelvezeten megalkotott leírásokat adunk. Célunk az élményalapú nevelés és oktatás, a természettudományok megszerettetése, a tudomány iránti elköteleződés megalapozása már gyerekkorban.

Jelentkezés: online, 2022. május 1-től
https://ttk.elte.hu/tabor

A részletes program szintén május 1-től lesz elérhető a fenti oldalon.

A táborok időpontjai:

  • Alsósok: 2022.07.18–22.
  • Felsősök: 2022.07.25–29.

Kaland a múltban – Történelem másképp

Az ELTE Karrierközpont támogatásával ismét megszervezésre kerül a „Kaland a múltban” – Történelem másképp múzeumpedagógiai, napközis, nyári tábor.

A tábor időpontjai:

  • I. turnus: 2022.06.20–24. 7:45–16:00 óra között
  • II. turnus: 2022.06.27–07.01. 7:45–16:00 óra között

A csoport létszáma: min.12, max. 20 fő

A tábor díja:

  • ELTE dolgozók/hallgatók gyermekei részére: 40.000 Ft (támogatott díj)
  • Külsősöknek: 55.000 Ft

A díj tartalmazza: úti költség, belépődíjak, foglalkozás díjak, meleg ebéd

Napi programok

Jelentkezés

Jelentkezési határidő: 2022. június 1.

További információ: a weblapon és Szabó Zita tanárnőnél (Tel.: 06/30-52 00 765)


Honvédelmi tábor kamaszok részére

Az idősebb korosztály számára is jó lehetőséget nyújt a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság által szervezett „ Honvédelmi tábor”, színes és változatos programokkal.

Az alábbi linkre kattintva elérhetők a további részletek és a jelentkezési felület:
https://honvedelmitabor.mhttp.hu/pages/info.php


Az ELTE Karrierközpont – Családbarát Iroda elérhetősége:
csaladbarat@elte.hu