fbpx
Karrierközpont
Slider

Irodalomterápiás önismereti csoport indul!

Nyitott lélekkel az új évben!  Január 15-től hétalkalmas irodalomterápiás önismereti csoportot indítunk az ELTE polgárai részére.

Azoknak az ELTE-s 20–32 év közötti fiatal felnőtteknek ajánljuk, akik szívesen dolgoznak irodalmi szövegekkel, filmrészletekkel
– hogy gyarapodjanak és változzanak,
– hogy elmélyítsék önismeretüket, megerősítsék önértékelésüket,
– hogy fejlesszék kommunikációjukat, és gazdagítsák kapcsolataikat.

A foglalkozásokat Bús Éva magyartanár, a PTE biblioterápia szak végzős hallgatója tartja.

Hogyan?
A szövegek (kortárs és klasszikus szépirodalom, mesék, dalok, más kultúrák tanító történetei) és a filmrészletek jelentik a csoport beszélgetésének bázisát,
– ahol a csoporttagok nyitott és bizalomteli légkörben beszélgetnek – a segítő, kísérő terapeuta által megtervezett üléseken – az egzisztenciális pszichológia témáiról, az irodalomterápia befogadó és aktív formáival, eszközeivel,
– ahol a foglalkozás során mindent ki lehet mondani, mert a csoport közege ítélkezés nélküli, biztonságot nyújtó.

Miért szövegekkel beszélünk arról, amiről azok nélkül is lehetne?
Azért, hogy – megismerve a sajátjuktól eltérő nézőpontokat, megküzdési módokat és megoldásokat – a csoporttagok a szövegeken keresztül.
– fókuszáljanak saját problémáikra,
– kapcsolódjanak be bizonytalanságaik, elakadásaik feltárásába,
– bátran és biztonságban nyilatkozzanak meg magukról, amikor a szövegekről szólnak.  

Miért csoportban?  
Mert
– a társak gondolatainak, élményeinek megosztása által ráláthatnak arra, hogy kétségeikkel, gondjaikkal nincsenek egyedül,
– a társak megszólalásai ösztönzést, inspirációt jelenthetnek számukra,
– a csoportfolyamatban megértést, támogatást, erőt nyerhetnek.

Mi nem az irodalomterápia (biblioterápia)?
– nem műelemzés, nem az alkotók gondolatainak megfejtése,
– nem a műveltség vagy a tájékozottság reprezentálása.

Hanem lehetőség arra, hogy a csoport tagjai
– a szövegek keltette asszociációk, érzések, gondolatok, élmények felszínre hozásával közelebb kerülhessenek önmagukhoz,
– tudatosabban és kiegyensúlyozottabban élhessék az életüket.

Fontos információk:

  • A csoport létszáma korlátozott, max. 12 fő, és zárt jellegéből adódóan a kezdés után már nem lehet bekapcsolódni.
  • Jelentkezni nemcsak az alábbi regisztrációs felület kitöltésével, hanem a buseva@gmail.com címen is szükséges. 

Időpontok:

  1. 2020. január 15. 17:00–18:30
  2. 2020. január 22. 17:00–18:30
  3. 2020. január 29. 17:00–18:30
  4. 2020. február 5. 17:00–18:30
  5. 2020. február 12. 17:00–18:30
  6. 2020. február 19. 17:00–18:30
  7. 2020. február 26. 17:00–18:30

Helyszín: ELTE Karrierközpont képzőterem (Egyetem tér 5., bejárat a Henszlmann Imre utca felől)

A foglalkozásokon való részvétel ingyenes, egyedül elköteleződést kérünk hét egymást követő szerda délutánon keresztül. 🙂

Kedves Érdeklődő!

Sajnos már nem tudunk több jelentkezőt regisztrálni, a foglalkozás betelt.

Szeretnél felkerülni a várólistára? Kérjük, írj üzenetet a rakitai.reka@kancellaria.elte.hu címre.

Üdvözlettel:

ELTE Karrierközpont