fbpx
Karrierközpont
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider

Ingyenes online dolgozói Word és Excel tanfolyamok indulnak októberben

Az ELTE Karrierközpont az Informatikai Karral együttműködésben térítésmentes online Word és Excel kurzusokat indít az ELTE dolgozói számára.

A képzésekre az ELTE minden dolgozója jelentkezhet, a részvétel díjtalan.

Mindkét program esetében 3 kurzusra bontottuk az ismereteket: kezdő, középhaladó, haladó. A kurzusok egymásra épülnek, a félév folyamán szintek szerint következnek egymás után, így lehetőségük van egymást követően, de külön-külön is elvégezni azokat.

A kurzusokat online tartjuk, a tanórák felületéül a Microsoft Teams szolgál.

Kérjük, jelentkezés előtt olvassa el az egyes kurzusok tematikáját a cikk folytatásában és a tudásának megfelelő képzési szintre jelentkezzen! A kurzusok tananyagát úgy állították össze, hogy a középhaladó, illetve haladó kurzusok esetében szükséges a megelőző szintek tartalmának ismerete.

Minden kurzus négy, hetente egy alkalommal megtartott 90 perces tanóra formájában valósul meg, általában 4 egymást követő héten (kivéve az ünnepnapok miatti csúszás). A tervezett csoportok óráinak pontos időpontjáról szintén a cikk folytatásában olvashat.

A csoportokat jelentkezési sorrendben töltjük fel, illetve a létszám függvényében tudjuk indítani. Túljelentkezés esetén minden esetben a jelentkezés időpontja dönt a bekerülésről, a jelentkezés még nem jelent biztos bekerülést, erről minden esetben visszajelzést küldünk.

A jelentkezési határidő minden meghirdetett kurzus esetében 2021. október 18. (hétfő) 12:00.

Akár Word és Excel képzésre együttesen is jelentkezhet.

A kurzusokon való részvétel feltétele a Felnőttképzési törvény által előírt adatszolgáltatáshoz kötődő adatok kurzus indulását megelőző megadása, illetve az adatkezelési tájékoztató elfogadása, ami ide kattintva elérhető.

A regisztrációt követően, az egyes kurzusok résztvevőinek kialakulása után a további adatszolgáltatásról és teendőkről külön emailben keresünk meg minden résztvevőt.

Jelentkezni az alábbi gombra kattintva, a megnyíló űrlap kitöltésével tud.

A kurzusok tematikája

Táblázatkezelés (Excel) kezdő

  • Bevezetés, cella, tartomány, szerkesztőléc
  • Rendezés, Képletek és hivatkozások, Számformátumok (formátummaszk)
  • Összesítő fv-ek (SZUM, ÁTLAG, MIN, MAX, KICSI, NAGY, DARAB, DARAB2, DARABÜRES)
  • Diagramkészítés, Nézet- és oldalbeállítások
  • Feltételes cellatartalom (logikai függvények)
  • Feltételes összesítőfüggvények (GYAKORISÁG is)
  • Autoszűrés, Autoszűrés mentése
  • Kimutatás, Dátumfüggvények, Matematikai függvények (mátrixok is)
  • Összetett feladatok megoldása

Táblázatkezelés (Excel) középhaladó

  • Szövegfüggvények
  • Feltételes formázás
  • Keresési és információs függvények
  • Speciális (irányított) szűrés, adatbázis függvények
  • Összetett feladatok, problémák megoldása

Táblázatkezelés (Excel) haladó

  • Tömbképletek
  • RÉSZLET, TREND, NÖV függvény, célértékkeresés, adattábla, részösszeg
  • Solve

Szövegszerkesztés (Word) kezdő

  • Nézet (nagyítás, kicsinyítés)
  • Szöveg bevitele és módosítása (kijelölés, mozgatás; kivágás, másolás, beillesztés; keresés, csere)
  • Helyesírás, elválasztás, szavak száma
  • Bekezdésekre tagolás
  • Egyszerű karakterformátumok (betűméret, betűstílus, betűtípus)
  • Egyszerű bekezdésformátumok (igazítás, térköz, sorköz)
  • Dokumentumműveletek (mentés, megnyitás, megosztás, exportálás, nyomtatás)
  • További karakterformátumok (aláhúzás, áthúzás, alsó-felső index, kiskapitális, nagybetűs, betűszín)
  • További bekezdésformátumok (bal- és jobb oldali behúzás, első sor behúzása; szegély és kitöltés)
  • Lábjegyzet
  • Oldalbeállítások
  • Élőfej és élőláb hozzáadása
  • Oldalszám hozzáadása
  • Felsorolás és számozás
  • Tabulátorok (pozíció, igazítás, kitöltés; egy és több aláíráshely elkészítésének módjai)
  • Táblázat beszúrása
  • Táblázat elrendezése (sorok és oszlopok beszúrása és törlése; egyesítés és felosztás)
  • Cella formázása (szegély és kitöltés; igazítás függőlegesen és vízszintesen)
  • Táblázat méretezése (oszlopszélesség és sormagasság)
  • Táblázat és szöveg közötti konverzió
  • Táblázat különleges formázása (igazítás és behúzás, körbefuttatás, cellamargók)
  • Táblázat különleges sorbeállításai (oldaltörés soron belül, címsor ismétlése)
  • Kép és szövegdoboz beszúrása
  • Kép és szövegdoboz formázása (méret, forgatás, elhelyezés, szöveg körbefuttatása)
  • Körlevélkészítés (adatforrás; törzsdokumentum és adatmezők; kördokumentum; címzettlista szerkesztése; nyomtatás vagy elküldés e-mailben)

Szövegszerkesztés (Word) középhaladó

  • Bekezdésformátumok (igazítás, térköz, sorköz, behúzások; szegély és kitöltés)
  • Felsorolás és számozás
  • Dátum-idő és dokumentumadatok beszúrása
  • Megjegyzések és korrektúra
  • Megosztott dokumentum szerkesztése
  • Tabulátorok (pozíció, igazítás, kitöltés; egy és több aláíráshely elkészítésének módjai)
  • Vászon beszúrása és formázása, alakzatok beszúrása és formázása a vásznon
  • Táblázat és szöveg közötti konverzió
  • Táblázat különleges formázása (igazítás és behúzás, körbefuttatás, cellamargók)
  • Táblázat adatai (rendezés, képletek alkalmazása)
  • Táblázat különleges sorbeállításai (oldaltörés soron belül, címsor ismétlése)
  • Excel-táblázat és Excel-diagram beszúrása
  • Hasáb
  • Körlevélkészítés (adatforrás; törzsdokumentum és adatmezők; kördokumentum; címzettlista szerkesztése; nyomtatás vagy elküldés e-mailben)
  • Stílusok használata (karakter- és bekezdésstílusok; stílus frissítése és létrehozása)
  • Tartalomjegyzék és tárgymutató készítése
  • Oldalbeállítások alkalmazása külön az első és a többi oldalra, illetve az azonos parítású oldalakra

Szövegszerkesztés (Word) haladó

  • Bekezdések (bekezdésformátumok; felsorolás és számozás; tabulátorok)
  • Stílusok használata (karakter- és bekezdésstílusok; stílus frissítése és létrehozása; stílus alapja, következő bekezdés stílusa; stílusfelügyelő; táblázatstílusok)
  • Szakaszok használata (az oldalbeállítások hatókörei egy- és többszakaszos dokumentumban; az élőfejek és az élőlábak többszakaszos dokumentumban; az oldalszám többszakaszos dokumentumban; hasábok)
  • Hivatkozások (képaláírás és kereszthivatkozás; tartalomjegyzék; tárgymutató; irodalomjegyzék)

A kurzusok időpontjai

Kezdő csoportok

Az órák az október 18-i héten kezdődnek, heti egyszer 90 perc a csoport menetrendje. Az október 25-i héten az őszi szünet miatt nem lesz óra, az utolsó alkalmak a november 15-i héten lesznek.

  • Excel kezdő hétfőnként 15:30 – 17:00
  • Excel kezdő keddenként 07:30 – 09:00 – október 19-e, november 02-a, 09-e és 16-a
  • Excel kezdő szerdánként 07:30 – 09:00 – október 20-a, november 03-a, 10-e és 17-e
  • Excel kezdő csütörtökönként 15:30 – 17:00 – október 21-e, november 04-e, 11-e és 18-a
  • Word kezdő csütörtökönként 15:30 – 17:00 (2 csoport) – október 21-e, november 04-e, 11-e és 18-a

Középhaladó csoportok

Az első alkalom november 22-i héten, az utolsó a december 13-i héten lesz, heti egyszer 90 perc a csoport menetrendje. 

  • Excel középhaladó hétfőnként 15:30 – 17:00 – november 22-e és 29-e, december 06-a és 13-a
  • Excel középhaladó csütörtökönként 15:30 – 17:00 (2 csoport) – november 25-e, december 02-a, 09-e és 16-a
  • Word középhaladó hétfőnként 15:30 – 17:00 – november 22-e és 29-e, december 06-a és 13-a
  • Word középhaladó csütörtökönként 15:30 – 17:00 – november 25-e, december 02-a, 09-e és 16-a

Haladó csoportok

Az első alkalom 2022. január 03-i héten, az utolsó a 2022. január 24-i héten lesz, heti egyszer 90 perc a csoport menetrendje.

  • Excel haladó hétfőnként 07:30 – 09:00 – január 03-a, 10-e, 17-e és 24-e
  • Excel haladó szerdánként 07:30 – 09:00 – január 05-e, 12-e, 19-e és 26-a
  • Word haladó keddenként 15:30 – 17:00 – január 04-e, 11-e, 18-a és 25-e