fbpx
Karrierközpont
Slider

A megújult Bibó István Szakkollégium megnyitja kapuit

Az Egyetem megnyitja kapuit sorozat keretében az egyetem nagy múltra visszatekintő épületeinek, helyszíneinek történetét és rejtett kincseit ismerhetik meg az ELTE Alumni tagjai. A 2019/2020-as tanév első sétájának keretében a megújult Bibó István Szakkollégiumba látogatunk.

Történelmi események tanúja a Gellért-hegy déli lejtőjén, a Móricz Zsigmond körtér fölött húzódó Ménesi út (korábban: Nagyboldogasszony út) 12. szám alatt a múlt század elejétől álló villaépület, amely a következő évtizedek során számos, markánsan eltérő célt szolgált. Az eredeti épületet Aigner Sándor építész tervezte és építette 1912-ben; több mint évszázados történetén pedig végighúzódik, hogy szinte folyamatosan valósított meg közösségi funkciókat is. A budapesti értelmiség találkozásainak egyik helyszíne, emellett Jászi Alice (Jászi Oszkár lánytestvére), a magyar gyógy-, ortopéd- és terhességi torna úttörője működtette itt testgyakorló intézetét. A két világháború között az épület az Isteni Megváltó Leányai Szerzeteskongregációhoz került, és a közeli leányinternátusban tanító apácák lakóhelyéül szolgált. A második világháború után államosították. Az ELTE az 1960-as években kapta meg az épületet, amelyet a ’80-as évek elején átalakítottak azért, hogy 1983-ban birtokba vehessék a néhány évvel később Bibó István nevét felvevő, akkor még Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumként ismert hallgatói közösség tagjai.

Az épület 2016 és 2019 között jelentős felújításon és átépítésen esett át, amely a negyedik évtizede működtetett szakkollégiumi funkció megtartását és erősítését szolgálta. Ennek eredményeképpen az ELTE-n egyedülálló, az országban pedig párját ritkító, nyugati színvonalú szakkollégiumi épület alakult ki, és áll készen arra, hogy megújulva adjon teret a jogász- és politológus hallgatók részére biztosított magas színvonalú tehetséggondozásnak.

A látogatáskor az épületet még a hallgatók általi birtokbavételt megelőzően járhatják be az érdeklődők (a hallgatók beköltözése rövid idővel később, 2019 októberében várható).

A vendégeket dr. Milánkovich András, a Szakkollégium igazgatója vezeti körbe.

Időpont: 2019. szeptember 26. 18:00
Helyszín: Bibó István Szakkollégium, 1118 Budapest Ménesi út 12.

Regisztrálni ezen az oldalon lehet: https://www.alumni.elte.hu/event/a-megujult-bibo-istvan-szakkollegium-megnyitja-kapuit/2019/09/26/225