Karrierközpont

Alumni rovat

Ízelítő az Egyetemi alumni élet eseményeiről. Valamennyi hír és rendezvény az ELTE Alumni Központ web és facebook oldalán!

ELTE Sikerek: Persányi Miklós

Hírneves, ELTE falai közül kikerült alumnusok beszélnek munkájukról, sikereikről és ELTE-s kötődéseikről az Alumni Központ által szervezett ELTE Sikerek előadássorozaton. A sorozat következő előadója Persányi Miklós, az Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója lesz. Tovább ›»

Az Egyetem megnyitja kapuit: Látogatás a Füvészkertbe

Az ELTE Alumni Központ újabb sorozatot indított útjára „Az Egyetem megnyitja kapuit” címmel, melynek keretében az érdeklődők az Egyetem nagy múltra visszanéző épületeinek, helyszíneinek történetét és rejtett kincseit ismerhetik meg. Következő alkalommal – június 25-én vasárnap délelőtt – a Füvészkertbe látogatunk. Tovább ›»

Gráfok, hálózatok, „heuréka-pillanatok”

„ELTE Sikerek” címmel indított új sorozatot az ELTE Alumni Központja: az előadásokon híres alumnusok beszélnek munkájukról, sikereikről és ELTE-s kötődéseikről. A sorozat nyitóelőadását Lovász László Széchenyi- és Bolyai-nagydíjas matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tartotta 2017. május 17-én az Aula Magnában. Tovább ›»

Az Egyetem megnyitja kapuit

Az ELTE Alumni Központ újabb sorozatot indít útjára az „Egyetem megnyitja kapuit” címmel. A szervezett látogatások keretén belül az ELTE gyönyörű, nagy múltra visszanéző épületeinek, helyszíneinek történetét és rejtett kincseit ismerhetjük meg. Tovább ›»

Jubileumi Operaest

Az ELTE Alumni Központ társszervezésében idén is megrendezésre kerül az évek óta teltházas komolyzenei est, melynek apropója 2017-ben Kertesi Ingrid operaénekesnő jubileuma. Az április 29-én, 19 órai kezdettel az impozáns Aula Magnában megrendezendő eseményen többek között Purcell, Mozart, Donizetti és Satie művei is felcsendülnek olyan művészek előadásában, mint Halmai Katalin, Clementis Tamás vagy Megyesi Schwartz Lúcia. Az est méltó helyszínét az ELTE Alumni Központ biztosítja. Tovább ›»
1 2 3 4 5 9