Karrierközpont

Próbaidő

A próbaidő az egyik leggyakrabban alkalmazott elem a munkaszerződésekben, és ez az, ami sok esetben visszaélésekre ad alapot. A próbaidő, mint ahogyan az elnevezéséből is következik lehetőséget biztosít a munkavállalónak és a munkáltatónak, hogy megismerjék egymás képességeit, elvárásait, végső soron, hogy kipróbálják egymást.

Próbaidő a határozatlan és határozott időre szóló munkaszerződésekben is kiköthető. Fontos tudni, hogy a próbaidő alatt a felek bármelyike – azaz munkavállalóként te is – azonnali hatállyal, indokolás nélkül megszüntetheti a munkaviszonyt.

A próbaidő kikötésekor a következő szabályokra kell kiemelten figyelni:

csak a munkaszerződés megkötésekor, írásban lehet kikötni, utólag már nem
a próbaidő tartama maximum 3 hónap lehet (kollektív szerződés ezt 6 hónapra emelheti), egy ízben meg lehet hosszabbítani, de ekkor sem haladhatja meg összesen a három hónapot.
Nem szabad azonban összekeverni a próbaidőt a próbamunkától, amit a munkáltatók a kiválasztási folyamat részeként sajnos előszeretettel alkalmaznak, munkaszerződés kötése vagy munkabér fizetése nélkül. Ez nem csak a munkavállalók számára kockázatos, de egy esetleges hatósági ellenőrzés során a munkáltatónak is sokba kerülhet, hogy bejelentés nélkül foglalkoztat „munkavállalókat”. Annak érdekében, hogy jogszerűség talaján maradjunk a legegyszerűbb ennek kiváltására az, ha a fentiekben már részletezett alkalmi munka keretében szerződnek. Álláskeresőként bátran mondjuk nemet az ilyen „felkérésekre”, hiszen ha egy munkáltató már a munkaviszony létesítését megelőzően ilyen eszközökkel próbálkozik, az a jövőre nézve is igen sok furcsaságot tartogathat még számunkra.

Ezt olvastad már?

Speciális karriermenedzsment: Az álláskeresés lépései (Speciális karriermenedzsment I.)

A Fogyatékosügyi Központ, a PPK és a Szolgáltató Központ együttműködésének köszönhetően Speciális Karriermenedzsment kurzussal bővült repertoárunk. A kurzusra kizárólag speciális szükségletű, fogyatékossággal élő hallgatók jelentkezhetnek, akik előzetesen regisztráltak a kari fogyatékosügyi koordinátoruknál. Fő célkitűzésünk, hogy azoknak is segítséget nyújtsunk karrierjük tervezéshez és a jövőbeni munkavállaláshoz, akik speciális helyzetük miatt különleges szükségletekkel rendelkeznek. Tovább ›»

Végkielégítés

Munkavállalóként végkielégítésre vagyunk jogosultak, ha munkaviszonyunk a munkáltató felmondása, jogutód nélküli megszűnése vagy a munkáltató személyében bekövetkező jogállásváltozás következtében szűnik meg, illetve ha a munkaviszonyunkat azonnali hatályú felmondással szüntetjük meg. Tovább ›»

Munkaszerződés

A munkaszerződésed az elsődleges dokumentum, ami egyrészt létrehozza a munkaviszonyt, másrészt meghatározza az alapvető jogaid és kötelezettségeid a munkaviszonyod kapcsán. Tovább ›»

Tipikus és atipikus munkaviszonyok

Gyakran találkozhatsz azokkal a kifejezésekkel, hogy tipikus, illetve atipikus munkaviszony. Tipikusnak általános munkarend szerinti teljes munkaidős (azaz hétfőtől péntekig napi 8 óra) munkaviszonyt tekintjük, a változó világ igényei azonban új foglalkoztatási formák megjelenéséhez vezettek, amelyek ugyan munkaviszonynak minősülnek, de egy-két lényegi ismérvükben eltérnek a munkaviszony klasszikus képétől. Tovább ›»