Karrierközpont

Nyílt napot szervez a Fogyatékosügyi Központ

A tavalyi évhez hasonlóan idén is szervez nyílt napot az ELTE Fogyatékosügyi Központja. Az esemény célja a sajátos nevelési igényű középiskolás diákok és szüleik megfelelő tájékoztatása. Szeretettel várják az ELTE-re jelentkezni szándékozó középiskolai SNI tanulókat, szüleiket és tanáraikat.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élő hallgatók egyénre szabott és szakszerű megsegítésére, az egyenlő esélyű hozzáférés megteremtésére. Egyetemünkön – az országban egyedülálló módon – szakemberekből: gyógypedagógusokból és informatikusból álló központ segíti a speciális szükségletű hallgatók tanulását, fejlődését.

Január 27-én 16.30-tól nyílt napot szervezünk Egyetemünkön, melyre elsősorban a speciális szükségletű (sajátos nevelési igényű), egyetemünk iránt érdeklődő középiskolásokat, tanáraikat és szüleiket várjuk.

Helyszín: ELTE Bölcsészettudományi Kar Gombocz Zoltán előadó terem

Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4. A épület, fszt. 47.

 

Program:

16.00-16.30: Regisztráció

16.30-16.45 A sajátos nevelési igényű tanulók előnyben részesítése a felvétel és az

         egyetemi tanulmányaik során; a Fogyatékosügyi Központ rövid bemutatása

16.45-17.00 Kérdések, válaszok

17.00-17.15 Miért jó az ELTE-n tanulni? Speciális szükségletű hallgatóink beszámolója

17.15-17.30 Kérdések, válaszok        

17.30-17.45 Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat esélyegyenlőségi munkája

17.45-18.00 Kérdések, válaszok

18.00-18.30 A karok fogyatékosügyi koordinátorainak és a hallgatói önkormányzatok

         esélyegyenlőségi referenseinek  egyéni tájékoztatója igény szerint

 

Előzetes regisztráció: fogyatekosugy@kancellaria.elte.hu

A helyszín akadálymentes.