Karrierközpont

Mindennapi konfliktusaink

Edith Piaf kellemes francia melódiájával és az Eredet című film kulcsgondolatával – miszerint felébredünk-e az életünkben vagy csak végigalusszuk azt – alapozta meg a hangulatot Limpár Imre szakpszichológus a "Hogyan tovább?" előadássorozat mindennapi konfliktusainkkal foglalkozó évadának 2017. október 24-i alkalmán.

Mint ahogyan a Mária Terézia terem zsúfoltsága is jelezte, sokan szeretnék tudni, hogyan kezeljék konfliktusaikat, legyen az akár párkapcsolati, akár munkahelyi vagy éppen lakótársi, ám Limpár Imre előrebocsátotta, hogy neki sincs „tuti” receptje. Ahhoz tud mankót adni, hogy szembe nézve saját magunkkal építsük kapcsolatainkat.

Bevezetésképpen felidézte, mit talált a latin és a szinonima szótárban a konfliktus szónál: “viaskodik”, “nehéz helyzetbe hoz”, “pörlekedik”, “összeütközik”, “megütközik”, de “egybevet” és “összetart” is! Hiszen

minden konfliktus magában hordozza annak lehetőségét, hogy megoldásával közösen folytassuk utunkat.
A szakember arra biztatta a jelenlévőket, hogy aznap hagyják ki kedvenc sorozatukat, helyette kérdezzék meg maguktól, kivel állnak harcban. És ne felejtsék le a listáról magukat se! Miközben ezen gondolkodnak, tükröt tartva maguk elé, korábban nem észlelt aspektusokra figyelhetnek fel – ezeket érdemes feljegyezni. Hasznos megvizsgálni azt is, hol érezzük a konfliktusból fakadó stresszt a testünkben: torokszorító, netán gyomorgörcskeltő-e. Fogalmazzuk meg, éppen milyen érzés van bennünk, de kerüljük a „furcsa”, „különös” és „érdekes” jelzőket, mert ezekkel csak elkendőzzük a valóságot. Jó hír azonban, hogy érzelmeink kifejezése fejleszthető! És fontos lehet az is, hogy a térben hol alakult ki egy bizonyos konfliktus: a konyhaasztalnál, esetleg a munkahelyi folyosón? Ne ezen a helyen kezdjük el a rendezését – javasolta a szakember –, keressünk semleges zónát a tárgyalásra.  

Meddig tart a konfliktus, és mi a kifutása? Itt fontos különbséget tenni játszma és konfliktus között. Előbbi sokkal súlyosabb: jól felpaprikázzuk magunkat, ám nem oldódunk fel utána, mint a konfliktusok esetében, és azt is tudjuk, hogy az eset újra meg fog ismétlődni, ilyenkor átmenetileg egy jó alvás (vagy egy gin-tonik) segíthet – tette hozzá viccelődve, azt is megemlítve, hogy a játszmák során a szereplők gyakran már előre tudják, melyik lemez következik, vagyis mit fog mondani a másik. Ezzel kapcsolatban felidézte a Robert E. Albertiés Michael L. Emmons pszichológusok által összeállított asszertív jogokat, melyek érvényesítésével 

úgy tudunk együttműködni, hogy közben nem bántunk meg másokat, de az önérvényesítésünk sem szenved csorbát.
A szakember arra kérte a hallgatókat, gondolják végig, így élnek-e.

Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled. – Persze, nekünk is tiszteletben kell tartanunk másokat, többek között szüleinket is, ami nem azt jelenti, hogy szüleinknek hatalmuk lenne fölöttünk – utalt ezzel „az amíg az én asztalomnál ülsz”, “amíg az én kenyeremet eszed” kezdetű mondatokra.

Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj, anélkül, hogy bűntudatot éreznél. – Érdekes kérdés, mikor és hányszor kell valakinek nemet mondania ahhoz, hogy tisztelni kezdjék – vetette fel –, és például a munkahelyén ne varrjanak olyannyira mindent a nyakába, hogy nem marad magánélete.

Jogod van ahhoz, hogy megváltoztasd a véleményed. – Miért ne lehetne másként gondolkodni egy bizonyos idő elteltével, és mennyi ez az időkapu? Limpár Imre saját életéből hozott példával mutatta meg, mennyire nem bűn ez. Volt egy időszak, amikor a pszichológus egy héten csak kétszer olvasott e-mailt, a kívánt cél elérése után azonban felhagyott ezzel.

Jogod van ahhoz, hogy azt mondd: „nem tudom”. – Ha valamire megkérnek, kérhetsz időt, nem kell rögtön válaszolni. Hivatkozhatsz arra, hogy fontos kérdésekben nem hozol azonnal döntést, mert szeretnéd átgondolni. Ezzel a másik felet is boldoggá teszed.

Jogod van ahhoz, hogy megbetegedj.  – Még az előadó is megbetegedhet – viccelődött a pszichológus, aki szerint sokatmondó ilyenkor a környezet reakciója: ki ajánlja fel, hogy húslevest hoz, és ki gyanúsít meg azzal, hogy „kamuzol”. A maximalista pechére a szabadság első napján lesz beteg: sokszor ugyanis a szervezetünk is érzi, hogy meddig kell kitartania.

Jogod van ahhoz, hogy kérjed, amit szeretnél. – Sokszor tudjuk a megoldást, de nem merjük kérni, pedig legrosszabb esetben csak annyi történik, hogy a másik nemet mond – tette hozzá Limpár Imre.

Amit azonban soha nem felejthetünk el, hogy mindehhez a másik embernek is joga van. Ezt mindenképp szem előtt kell tartani a konfliktuskezeléssel kapcsolatban is. Ne üssük-vágjuk egymást, hanem üljünk le és beszéljük meg a dolgokat. Ez már csak azért is jó, mert így nem követünk el egy nagy hibát: konfliktust soha nem kezelünk sms-ben, emailben, telefonon! Az önmarcangolás egyébként nagyon fárasztó, elküldjük az sms-t, látjuk, hogy megkapta a másik, de nem válaszol… nem egyszerűbb rögtön szemtől szembe megkérdezni, amit szeretnénk? – vetette fel. Kitért még arra is, hogy konfliktus az, amit mi annak élünk meg. Lehet, hogy amit belülről az érintettek összeegyeztethetetlennek vélnek, kívülről nézve egyáltalán nem tűnik annak. Végezetül azt tanácsolta, hogy bízzunk magunkban, merjünk változtatni, hiszen az ördög és az angyal is a részletekben lakozik. Sokszor pedig az derül ki, hogy éppen a nehézségek csiszolnak olyanokká, amilyenek vagyunk.