Karrierközpont

Lénárd Sándor: Generációk közötti együttélés és az iskola

Szükséges-e egyáltalán az iskolarendszer és ha igen, milyennek kellene lennie? Többek között erről beszélt Lénárd Sándor a Harmadik Kor Egyeteme előadássorozat utolsó alkalmán.

Az az iskolarendszer, amiben a többségünk tanult, kb. 100-120 éves, Lénárd Sándor ezért tette fel a kérdést, hogy vajon szükséges-e, kell-e egyáltalán, ha egyszer évezredekig megvoltunk nélküle.

Kihívások

A világ folyton változik, az információrobbanás gyorsaságot és nagyobb hozzáférést generál, minden egyre több lesz, ez pedig bizonytalanságot okozhat, erre kell felkészülniük pl. az egyetemistáknak. A bizonytalanság kezelésének képessége az egyik kihívás, amivel szembe kell néznünk, a másik, hogy a mai gyerekek teljesen más világban nőnek fel, mint az őket oktató tanárok annak idején. Az iskola műveltségközvetítő szerepe ezért megkérdőjeleződik, ezzel együtt szembe kell néznünk egyfajta motivációs válsággal is: a diákok többségének a hazai iskolarendszer nem jelent valódi csatornát a társadalmi felemelkedésre.

Problémák az iskolával

Általános gyakorlat, hogy a gyerekeket elkezdjük felcímkézni, ez az iskolában is jellemző (hátrányos helyzetű, problémás, normális, átlagos, rossz képességű, stb.) holott csak arról van szó, hogy mint minden ember, ők is különbözőek, valójában nem lehet őket egyféleképpen tanítani. Emellett arról is van szó, hogy 6-7 évesen úgy kerülünk az iskolába, hogy az itt megszerzett tudást, képességeket csak kb. 20 év múlva kezdjük el használni. Lénárd Sándor ezért fel is tette a kérdést, hogy akkor hogyan lehetne egy tankönyvből tanítani a gyerekeket? Az iskolában tanultaknak jórészt nincs köze a mindennapokhoz, nincs közvetlen kapcsolat, az iskolának az életben nincs közvetlen eredménye.

Értékek

A mai gyerekek tulajdonképpen kétféle értékrenddel találkoznak, a hagyományossal és a modern értékrenddel (Lénárd Sándor itt Hankiss Elemér A proletár reneszánsz című könyvét vette alapul). Ezek sokszor ellent mondanak egymásnak, így a gyerekek elvesznek az értékek között, pedig ennek az iskolában is fontos szerepe lenne.

Hagyományos értékek

–          szeresd felebarátodat!

–          légy becsületes!

–          élj takarékosan!

–          engedelmeskedj!

–          fogadd el a helyed!

–          dolgozz!

Ezzel szemben a modern értékek a következők:

–          szeresd önmagad!

–          éld ki szabadon a vágyaid!

–          légy sikeres!

–          élvezd az életet!

–          fogyassz!

–          légy független!

–          törj ki!

Lénárd Sándor ezután a generációk együttéléséről és a napjainkban érzékelhető elmagányosodásról beszélt.

Együttélés – elmagányosodás

(Csányi Vilmos: „Egyszemélyes csoportok és a globalizáció”)

Útban az egyszemélyes csoportok felé:

–          a populáció növekedése, megszűnő csoportizoláció

–          megindul a csoportok keveredése (előtte zárt csoportok voltak, könnyebb volt szocializálódni)

–          keveredő ideák, alternatív válaszok

–          új lehetőségek és a „kulturális döntések” kényszere

–          a csoport elveszett?

–          melyik norma az igazi?

Lénárd Sándor Csányi Vilmost idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy kezdünk egyszemélyes csoportokban élni: egyedül nevelünk gyereket, építünk karriert, stb., pedig az ember társas lény. A fentebb felsoroltakkal szemben korábban az volt jellemző, hogy generációk éltek együtt (pl. nagyszülők, szülők, gyerekek). Elhisszük, hogy egyedül is megy, Csányi szerint ez szomorú.

A pedagógia 100 éve semmit sem változott

Lénárd Sándor az oktatás és az iskolarendszer kérdéséhez visszatérve egy példát hozott: képzeljük el, hogy 1915-ből elhozunk egy orvost és egy tanárt. Ha az orvost betennénk egy mai műtőbe, már a bemosakodásnál elvérezne, hiszen nem tudná használni a mai modern orvosi eszközöket. Ha azonban egy akkori tanárt tennénk egy mai helyére, Lénárd Sándor szerint, semmi nem történne, ugyanazt tanítaná, amit ma is tanulnak a gyerekek: az iskola mintha átaludt volna 100 évet.

A ma is alkalmazott iskolai gyakorlatot pedig már a 20. század elején elmarasztalták, mert a gyerekeket receptív lényeknek tartja és mert az emlékezetre támaszkodik és ismereteket halmoz. A gyerekekhez való hozzáállást az is mutatja, hogy egyetemen a diákokat hallgatóknak hívják, vagyis csak befogadják a tudást, a frontális előadások alkalmával.

A hallgatóság ezután megtippelhette, hogy milyen módszerrel tanulunk a legtöbbet:

–          megfigyeljük és meghallgatjuk

–          elmagyarázzuk másoknak

–          elolvasunk valamit

–          beszélgetünk róla másokkal

–          meghallgatunk valamit

–          a tapasztalatainkból

–          megfigyelünk valamit

Egyazon tanítási módszer természetesen nem lehet minden gyereknek jó, de általánosan a másokkal való beszélgetés és a saját tapasztalatunk bizonyul a leghatékonyabbnak, az iskolában viszont arányaiban fordítva működik az oktatás, tapasztalati tudásból kapnak kevesebbet a gyerekek.

A tanulásról alkotott tudás

A mostani iskolarendszerben alapvetően ismeretátadásról, frontális előadásokról van szó, ez pedig hosszú távon nem működik, „arra szocializál rá, hogy nyitott szemmel aludj”- fogalmazott Lénárd Sándor. Ha az ilyen típusú ismeretátadás van többségben, azt szokjuk meg, hogy meg kell hogy mondják, hogy mit csináljunk. Emellett az iskola unalmas is a gyerekek számára, mert nincsenek megfelelő szemléltető eszközök. A gyerekek úgy nőnek fel, hogy 25-30 másodpercenként képet vált az agyuk. Minden gyorsan változik, a régi meséket is lassúnak érzik, ugyanemiatt unalmas az iskola is és így a diákok nem is motiváltak.

A tanulás akkor jó, ha cselekvő, a cselekvés pedagógiája pedig csoportmunka, meg kell tanulni felfedeztetően tanulni.

Lénárd Sándor szerint a társadalmi központként működő iskolák lennének jók, amelyekben fókuszált tanulócsoportok lennének.

Az előadás végén Lénárd Sándor néhány ötletet is hozott a jobb iskolarendszer felépítéséhez, pl: emberléptékűség, azaz, hogy legyen átlátható a csoportlétszám, ez jobban segíti a közösségépítést. Emellett a legfontosabb, hogy támogatni kell az egyéni tanulási utakat, hiszen minden gyermek más és más, így nem lehet egyféleképpen oktatni őket.