Karrierközpont

ELTE-s diplomával lettek a Deloitte vezetői

A Deloitte az emberek és a vállalati kultúra miatt jó munkahely. Minden ember egyedi, és mi ezt értékeljük – a legjobbak és legokosabbak dolgoznak nálunk, akik büszkék a saját és társaik sikereire. Cikkünkben három olyan karizmatikus egyéniséget mutatunk be Nektek, akik boldogan vállalták, hogy meséljenek ELTE-s emlékeikről, és arról, hogyan indult el karrierjük tanulmányaikat követően.

dr. Kövesdy Attilakövesdyattila
Vezető partner, Adótanácsadás 
Deloitte Zrt.

Attila jogászként végzett az ELTE-n. Legkedvesebb emlékei között néhány kiemelkedő oktató személye 
és a nagyon jó társaság szerepel. „Sokakkal még mindig tartjuk a kapcsolatot közülük, az egyetemi évek egyik legfontosabb hozadéka ez”.

Attila a tanulás mellett aktív közösség tevékenységet is végzett, a Hallgatói Önkormányzat tagjaként, gazdasági elnökhelyettesként a HÖK pénzügyeiért felelt. Ezzel a csapattal szervezték az ELTE első jogi állásbörzéjét, ahol 15-20 cég is képviseltette magát, mindez akkor hatalmas sikernek számított.

„Harmadéves voltam, amikor az egyetemen, egy plakáton megláttam, hogy a Deloitte adótanácsadó gyakornokot keres. Beadtam a jelentkezésem, az állásinterjún pedig az egyetemi közéleti tapasztalataimról meséltem, ahol korábban már találkoztam adózási kérdésekkel”.  Még ha ez a tapasztalat nem is volt teljesen releváns, Attila meggyőzte a felvételiztetőket, és gyakornok lett a Deloitte-nál.

Attila a saját példája alapján is azt javasolja, hogy a tanulás mellett érdemes minél több kapcsolatot építeni az oktatókkal és a többi hallgatóval egyaránt, ennek vesszük a későbbiekben igazán hasznát. A szakmai oldalt tekintve pedig azt tapasztalja, a jogi diploma nagyon jó alap az adótanácsadáshoz, hozzá hasonlóan számos jogászból válik kiváló áfatanácsadó a Deloitte-nál.

 

dr. Erdős Gáborerdősgábor
Irodavezető ügyvéd
Deloitte Legal Szarvas, Erdős és Társai Ügyvédi Iroda

Gábor azért felvételizett az ELTE-re, mert azt gondolta, hogy ez a legerősebb jogi kar az országban. „Maximális pontszámmal vettek fel, ez akkor 120 pont volt. Erre nagyon büszke vagyok, különösképpen mert az a Kukorelli István felvételiztetett, aki az Országos Választási Bizottság elnöke és az Alkotmánybíróság tagja is volt. A professzor úr alkotmányjog óráit nagyon szerettem, és a felvételi után egyfajta mentorként kísérte végig tanulmányaim, abban is segített, hogy a University of Manchester LLM képzését elvégezhessem”.

Gábort családi kapcsolatok is fűzik az ELTE-hez, édesapja és nővére is ide járt, az apósa pedig egyetemi tanár volt. „A feleségem is itt ismertem meg; egy buliban láttam meg először, majd egy római jogi előadás után a büfében megszólítottam”.

Gábor az ELTE ÁJK politológia szakát is elvégezte, másodikban vette fel. Akkoriban nem volt külön felvételi, az éppen induló új szakra a jó tanulmányi eredményeivel átvették. „Még azzal is kacérkodtam, hogy politikus legyek, de aztán a jog győzedelmeskedett”. Kiemelkedő tanárai a szakon dr. Bihari Mihály, dr. Stumpf István és dr. Pokol Béla voltak.

Gábor a politika helyett végül a klasszikus ügyvédi pályát választotta, és amikor 2013-ban csatlakozott a Deloitte-hoz, kellemes meglepetésként érte, hogy Szarvas Júliával, egykori évfolyamtársával fog együtt dolgozni. „Akinek affinitása van ahhoz, hogy a jogi tudását üzleti szemléletmóddal párosítsa, annak a Deloitte Legal Ügyvédi Irodánál a helye!”

 

Antal Lajosantallajos
Partner, Kiberbiztonsági tanácsadás
Deloitte Zrt., Deloitte Közép-Európa

„A ma már ebben a formában nem létező Tanárképző Főiskolai Karra jártam számítástechnika-fizika tanári szakra. Akkor még nem igazán volt önmagában informatika szak, ezért kötöttem itt ki”.

Lajos a főiskola mellett már informatikusként dolgozott – 12 éves kora óta programozott. Korábbi munkahelye nem jöhetett tovább számításba, ezért felütötte a HVG-t, ahol meglátott egy álláshirdetést, amelynek benne volt a címében, hogy IT, ezért jelentkezett, és fel is vették. Mire megszerezte a diplomát, már állása volt egy Big4 cégnél, és azóta még egyet megjárt, mielőtt a Deloitte-hoz került.

„Mire emlékszel az ELTE-s időkből?” – kérdeztük Lajost. „Mindenre!” – válaszolta nevetve. „Meghatározó emlék a Sport sajt, amit a szemben lévő boltban lehetett kapni, és bár műanyag íze volt, minket (csoporttársakat) a Sport(sajt) szeretete tartott össze”. Az egyetem nehéz volt, főleg a fizika, ott nagyon komoly elvárások voltak. A kezdő létszámhoz képest – amivel az első évben még megtöltötték az évfolyam előadót – mindössze hatan végeztek a szakpáron. Szoros baráti kapcsolat alakult ki.

Annak ellenére, hogy Lajos végül nem lett tanár, bőven szerzett szakmai gyakorlatot. A Petrik Lajos Szakközépiskolában csoporttársaival alakították ki az első számítástechnika laborokat, ekkor indult ott az informatika szak. A tanári képzésben hallgattak pszichológiát, pedagógiát, és a gyakorlati órákon megtanulták, hogyan kell kommunikálni, közönség előtt beszélni, prezentálni, tudást átadni. Ezek a képességek hatalmas előnyt jelentettek számára az üzleti szférában is.

A számítástechnika mellett Lajos meglepő módon a fizika tanulmányait is tudja hasznosítani az IT-biztonságban: „egy áramszünet okozta géptermi összeomlás kapcsán például hasznos a fizika törvényeinek ismerete”. Emellett egy olyan világképet kapott, jó tanároktól, pozitív atmoszférában, ami nem csak a munkában hasznos, hanem az élet minden területén.

 

Ha inspirálóan hatnak rád ezek a történetek, akkor nézd meg, hogy milyen állásokat kínál a Deloitte.

Így talán Attila, Gábor vagy Lajos lehet majd az első főnököd, mentorod. Találd meg az utad! A Deloitte-nál a jövődet Te alakítod!

Ezt olvastad már?

Egy teljes hétig válogathattok az állások között

Április 11-én, hétfőn reggel 10-kor startol a VII. Virtuális Állásbörze, amely rendhagyó módon egy teljes hétig, vagyis 17-én vasárnap 18 óráig várja az álláskeresőket az allasborze.elte.hu oldalon. A nagy nevek idén sem maradhatnak el: olyan neves cégek várják a vérfrissítést, mint a Deloitte, az EY, a Tigra, a Loxon vagy az Ericsson. A legaktívabb böngésző ezúttal egy e-book olvasó boldog tulajdonosává válhat, melyet a Deloitte felajánlásában sorsolunk majd ki. Tovább ›»

Élet Akadémiával a pályaválasztás dzsungelében

-Végzős egyetemistaként jelentkeztem a képzésre, ahol végre rájöttem, mi is a nekem való hivatás. Nagyon sokat segített a program abban, hogy felismerjem, hogy az én személyiségemmel, lehetőségeimmel, tudásommal, motivációmmal, milyen pályán is lehetek igazán sikeres, megelégedett, úgy hogy közben még pénzt is keresek – nyilatkozta az Élet Akadémia tréningjén résztvevő fiatal egyike. Tovább ›»

Késő bánat, ha elment a vonat

Képes vagy még egy virtuális állásbörzéről is lemaradni?! Na, szép! Meddig üldögélsz még féljózanul a babérjaidon? Vagy tényleg azt hiszed, hogy a vizsgarutinoddal meg az egyetemi túlélési technikáiddal térdre borulnak majd a munkáltatók és azt skandálják szálemezve: „Nem vagyunk rá méltók!” Igen. Ezt várhatod. A képzésekre, konferenciákra is csak akkor fogsz gondolni, amikor a diplomával a kezedben rájössz, hogy ez az egyetlen sor az önéletrajzodban? Tovább ›»