Karrierközpont

Bemutatkoznak az Alumni Alapítvány ösztöndíjasai

Az ELTE Alumni Alapítvány a 2014/2015-ös tanévben négy tehetséges, kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező, szociálisan rászoruló hallgató tanulmányainak támogatására szervez adománygyűjtést a 2013-ban útjára indított ösztöndíjpályázat keretében.

Az ELTE Alumni csak úgy, mint az előző évben, ismét összefogást kezdeményez a jövő sikeres ELTE-seiért. A pályázat részleteiről korábban itt írtunk. A pályázati anyagok és az interjúk eredményei alapján az ELTE Alumni Alapítvány Kuratóriuma döntött arról, kiknek szervez adománygyűjtést, a következőkben velük ismerkedhetünk meg.

Dudlák Tamás

Tamás másodéves nemzetközi tanulmányok mesterképzésen. Azért sorolták át költségtérítéses képzésre, mert már felhasználta a rendelkezésére álló 12 államilag támogatott félévet, ám ez is csak elhivatottságát mutatja az egyetem iránt: azért csúszott ki, mert a harmadik szakot, ahová felvették, már nem számolták párhuzamos képzésként. Tamás az Eötvös Collegium lakójaként tevékeny tagja a közösségnek, az idei collegiumi Választmányban is szerepet vállalt a Sport és Környezetvédelmi Bizottság elnökeként. Az elmúlt két évben köztársasági ösztöndíjas volt, perzsául, arabul és törökül is beszél.

Moór István

István matematika – fizika tanár szakos, korábban szerzetesrendi növendék volt. Örömmel végzi munkáját, a későbbiekben is tanítással szeretne foglalkozni. Azért van szüksége a támogatásra, hogy minél több energiát fordíthasson a képzésére. A diákok viselkedése is érdekli, nem csak az eredményeik, továbbá fontosnak tartja az oktatással vállalt társadalmi szerepét, és hogy tovább tudja adni szakmai tudását, amit az egyetemen kiváló tanároktól sajátított el.

Tóth Edina

Edina jelenlegi végzettségével hallássérült személyek oktatásában vehet részt. A jövőben hallássérült gyermekekkel kapcsolatos kutatásokat végezne szívesen, amelyben nagy hangsúlyt fektetne a pedagógiai szempontokra. Emellett a hallássérült gyermekek szüleivel való kommunikációt szeretné tanulmányozni és az egészséges életmódra nevelésben is szeretne tevékenyen részt venni – utóbbit dietetikus végzettsége is elősegíti. Mostanra a dietetikus tanulmányai miatt fogytak el az államilag támogatott félévei.

Morvay Gergely

Gergely nyelvészként dolgozik a Precognox, nyelvi keresésekkel foglalkozó nyelvtechnológiai vállalatnál. A kutatások mellett középiskolás kora óta fordít is. Kutatási területe az összehasonlító nyelvészet és az informatika kapcsolata, amely Gergely szerint még kiaknázatlan terület és igazán érdekes eredményekkel szolgálhat a jövőben. Hobbija a szankszrit nyelv kutatása, összehasonlító nyelvészeti tanulmányai mellett pedig önkénteskedik is, jelenleg az Aurora nevű közösségi házban.

Az ELTE Alumni Alapítványa 2015. március 10-ig várja a tetszőleges összegű hozzájárulásokat a hallgatók költségtérítésének támogatásához. Közleményben a támogatandó hallgató nevét kell megadni. A „név nélküli” utalások összegéből az ösztöndíjasok egyenlő mértékben részesülnek.

Az Alapítvány az ELTE jelenlegi, valamint jövőbeli partnercégeitől is szívesen fogadja az adományokat, cserébe összegtől függően megjelenést biztosítunk bizonyos egyetemi felületeinken. Ennek részleteiről e-mailben érdeklődhetnek.

A teljes kampányfilm:

 

 

Bankszámla adatai:

ELTE Alumni Alapítvány

MKB 10300002-10408814-49020010